A hórihorgas, őszszakállú férfi belefáradt a menekülésbe. Klánja kiugrott nagymestereként számított rá, hogy bérgyilkosok hada fog az életére törni, de alábecsülte társai kitartását. Ahogy a vadászat húzódott, úgy váltak a halálát kívánók egyre elkeseredettebbé, az utána eresztett mágiatörők egyre veszélyesebbé. Az első próbálkozó azonnal megőrült ahogy megpróbált áthatolni mentális védművein, az utolsót azonban csak igazi harc, és mágikus arzenáljának néhány végső esetekre tartogatott darabja állította meg.
Az ajtó felől dörömbölést, majd elfojtott kiáltást hallott. Utolsó hűséges tanítványa is életét adta, hogy megvédje mesterét. Az magiszter dacosan-büszkén kihúzta magát. Bíbor színű iskolamesteri köpenyének rúnái és a földre rajzolt mágikus rajzolat kéken pulzáltak a bennük tárolt mérhetetlen energiától. A villódzó fény baljós maszkot rajzolt a férfi arcára. Többé nem látszott már sem öregnek, sem megtörtnek. Ismét a Mirendoni varázslóiskola kilencedik körének nagymestere volt, számtalan csata veteránja, korának egyik leghatalmasabb mágusa. Felkészült rá, hogy a poklok poklát szabadítsa az ajtón túl várakozókra, bárkik legyenek is.
Arra, ami az ajtót beszakítva a szobába nyomult, nem volt felkészülve. Az idomtalan ork hatalmas volt, betöltötte az egész ajtónyílást és egy pillanatra még a mestermágus is elbizonytalanodott a harcos óriási baltáját látva. Döbbenete azonban egy szempillantás alatt sértett dühnek adta át a helyét: - Téged küldtek utánam!? Egy koszos korcsot!? Most majd megtanulod a helyed! Kezével követhetetlen sebességgel rajzolta a levegőbe a gyilkos rúnákat, melyekre a rajzolat egyik sorának izzása felelt. A mágus körül pusztító energiák sültek ki és indultak meg hangos süvítéssel az ork felé. A hatalmas hőtől a szoba berendezése azonnal lángra kapott és elhamvadt. A felszabadult mágikus energia elég lett volna hogy álltó helyében megsüssön egy leviatánt…
Az ork azonban sértetlenül, ám láthatóan mérgesen rontott elő a lángoló pokolból, s fegyverét kulturáltnak nem nevezhető szitokáradat kíséretében helyezte el a varázsló agyában.
Életének utolsó tudatos pillanatában a varázsló gondolatait a felismerés töltötte el. Hirtelen rájött, mi volt az a furcsaság, ami megzavarta, amikor meglátta az orkot. Mi volt az az oda nem illő részlet, ami kizökkentette egy szempillantásra, és mi volt az, amit figyelmen kívül hagyott, mikor vérig sértődött amiért volt varázslótársai ezt az oktalan barmot szalajtották utána.
Az ork retkes hajában a primitív csonttalizmánok között egy szikrázóan vörös főnixtollat viselt.
A harcosok iskolája Mirendonban van, közvetlen a bankkal szemben.
Mirendon főtérről: #6 n,#3 e,n
, és az Alvezérnél mond tarsul
.
A Vezér-nél bolint vezer
, ekkor kapsz tőle két egykezes pengét.
Mirendon főtérről #2 d,lepcso
irányban felvesz pancel
és felkeszul
után jöhet az önfeledt gyilkolászás.
Mivel semmilyen lehetőséged nincs világítani, és a legtöbb harcos faj nem lát jól a sötétben, ezért szükséges lesz pár fáklyára, virág medálra, esetleg látó szemüvegre.
Ha elérted a 10. szintet, választhatsz a lovag, a kardművész vagy a barbár iskolák között.
megmentes:
A megment
parancs által a védekezésre adott bónusz mértékét határozza meg.
Az Alvezér-től fel irányban tanulható a Vezér-nél.
behuz: Használat: behuz [ellenfél]
Ezzel a paranccsal az ellenfelednek behúzol egyet az öklöddel.
Minél magasabb kéziharc képzettséggel rendelkezel, annál valószínűbb, hogy eltalálod.
Csatában nem kell az ellenfelet megadni, mivel mindig az aktuális célpontot támadod ezzel a paranccsal.
Minden második körben használható.
felmer: Használat: felmer [ellenfél]
Ez a parancs arra alkalmas, hogy felmérd, mennyivel, és milyen irányban térhet el potenciális ellenfeleid harci tudása.
megment: Használat: megment [élőlény]
Ezzel a paranccsal átvállalhatod az élőlény támadóit, akik ezután téged fognak ütéseikkel átalakítani! Hősies megmozdulásod kis extra védelmet biztosít neked a harcban.